Nem mindennapi kalandra vállalkozott. Az egykor zalai gyökerekkel is büszkélkedő Lázár Valentin, tavaly év elején döntött úgy, hogy bringával nekivág a nagyvilágnak és körbe kerekezi azt.
Cipőt le, és irány most egy kis talpmasszázzsal egybekötött izgalom!
Zalaegerszeg Ebergény városrészében található egy porta, amely a nyugalom szigetét rejti.
Egyre többen próbálnak alkalmazkodni a piaci elvárásokhoz és az alternatív lehetőségektől sem zárkóznak el. Ilyen a messze földön híres Niki áfonyáskertje is, ahol már jónéhány éve organikus áfonya termesztés folyik.
Plesz Márti nemzetközi szertartásvezető és ceremónia tervező, aki 2023-ban a Hungarian Wedding Award-on, Eskető kategóriában az Együttműködés díját vehette át.
Mezei Márta mindig is szerette a természetet, sétái alkalmával meghajol az őrségi táj szépsége előtt, néha szó szerint, így lesz látható mások számára is.