Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
2016 szeptemberében nyílt meg Magyarország Főkonzulátusa Lendván, amelynek irányítását dr. Földes Gyula főkonzul vette át. Földes Gyulát tehát első lendvai főkonzulként tartjuk számon. Négyéves mandátuma lejártával július végén búcsút vesz Lendvától, a magyar nemzetiségtől és a muravidékiektől. Ebből az apropóból kértük mikrofon elé a leköszönő főkonzult, és beszélgettünk el vele a négyéves tevékenységéről, a tapasztalatairól, a muravidéki magyar közösségről, az itt töltött szabadnapokról, a kialakult baráti kapcsolatokról és Lendvához való kötődéséről. A komoly, megbízható, mindig jókedélyű és a dolgokat pozitívan megközelítő diplomatától elsőként azt kérdeztük meg, hogy négy évvel ezelőtt mit jelentett számára Lendvára jönni?

Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.

Beszélgetés Göncz Lászlóval, a szlovén parlament magyar nemzetiségi képviselőjével és Kissné Köles Erikával, aki a szlovén kisebbség szószólója a magyar Országgyűlésben.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
A második világháború 72 évvel ezelőtt májusban ért véget Európában. Ugyanakkor május 9-én az Európa-napot is ünnepeljük. Hova halad kontinensünk, van-e esély a békére, mennyire fenyeget a háború?
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
A szlovén tollaslabda sport történelmi sikert ért el. Milyen volt az idei Ezüstlabda? Nyolc évre hosszabbított a Mladost Tollaslabda Klub Denis Pešehonov edzővel.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
A Muravidék rendkívül gazdag kézműves hagyománnyal rendelkezik. Műsorunk keretében ennek egy parányi mozaikját igyekeztünk bemutatni.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Megújulásra volt szükség, új kezdetre, a hit újraformálására. 500 évvel ezelőtt egyes úttörő gondolkodók elindítottak egy kultur- és vallástörténeti forradalmat: kibontakozott a reformáció. A hitújítás a németek földjéről indult hódító útjára, Martin Luther által, majd Zwingli és Kálvin Svájcban alkottak formabontót és a protestantizmust nem lehetett többé megállítani. A reformált egyházak 2017-ben jubileumi év keretében emlékeznek meg a folyamatra, gazdag programsorozat várható több helyszínen is.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Neveljaven email naslov