Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
1993-ban alakult meg hivatalosan a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház, hogy a 16. századtól itt élő reformátusok gondozásának folytonosságát biztosítsa. Történelmi helyzetéből adódóan kis létszámú gyülekezetek maradtak meg a vidéken. Jelenleg négyben folyik rendszeres gyülekezeti munka: Szentlászlón, Szerdahelyen, Csekefán és Domaföldön. Bódis Tamás, a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház egyetlen lelkésze, aki feleségével, Rozgonyi Emőkével több mint tíz évvel ezelőtt jött Goricskóra. Műsorunk vendége Rozgonyi Emőke, akit hallgatóink más szerepkörben is hallanak rádiónk hullámhosszán. A következő perceket viszont az ünnepnek, az egyháznak és egy előadássorozat bizonyos részének szenteljük. A Szlovéniai Református Keresztyén Egyház ugyanis Előadások az egészségünkről címmel indított sorozatának része volt a Biblia és egészségünk című előadás is.

Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
A nyár legnagyobb sporteseményei: a labdarúgó Eb és a nyári olimpia. Nézők milliárdjai követik világszerte. Kiknek szurkolunk? Rangos sportesemény Szlovéniában: az ifjúsági salakmotoros világbajnokság augusztus 4-i döntője. Stúdióvendég: Kolenko Igor, a lendvai Speedway Team vezetőségi tagja. Dobronakon a sportlövők új létesítményével növelik a környék versenyképességét. Az ünnepélyes megnyitó ősszel esedékes Rajmond Debevec és Sidi Péter jelenlétében – nyilatkozta Tomaž Benkovič, a Jezero SE elnöke.
Új szervezettségi rendszerben a nemzetiségi kérdések. Év végéig elkészül Az olasz és a magyar őshonos nemzeti közösségekről szóló törvénytervezet. Mi lesz a nemzetiségi gazdasági alap sorsa?
Neveljaven email naslov