Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Az első kör egy héttel ezelőtt volt, most pedig a Muravidéki Magyar Rádiónak a választásokra vonatkozó szabályzata értelmében a második körre kerül sor. Ezúttal elsősorban a nemzetiségi politika, valamint az oktatás és a kultúra területét érintjük. Köszöntöm stúdiónkban a muravidéki magyar nemzeti közösség három képviselőjelöltjét, Horváth Ferencet, dr. Kaszás Mihaelt és Mocsnek Ottót.

Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.

Ütemterv szerint halad a Lendvai Labdarúgó Akadémia projektum, vagy némi csúszás van benne? Bentlakásos formában, speciális oktatási és sport mintatanterv alapján tanulnak és edzenek majd a fiatalok, vagy más képzési formát vetnek be? Beruházási terv. Utánpótlás helyzet. Munkába állt a Nafta felnőtt csapata.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Ismét Franc Režonja lett a Muraszombati Mezőgazdasági Intézet igazgatója. Honnan hová tart az intézmény, egyáltalán milyen a helyzet a mezőgazdaságban?
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Neveljaven email naslov