Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
12 év után nagy változásokra kerül sor a nemzetiségi politikában, hiszen Horváth Ferenc, aki három négyéves mandátumban volt a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának élén, nem jutott be az új tanácsba, és így lehetősége sem volt, hogy újra induljon az elnöki posztért. Az egykori elnök, Horváth Ferenc mai műsorunk vendége. Az elmúlt 12 év munkája számos sikert hozott a nemzetiségileg vegyesen lakott terület gazdaságának, mezőgazdaságának turizmusának, kultúrájának, hagyományőrzésének erősítésében. 2011. január 6-án nevezték ki először Horváth Ferencet a csúcsszervezet élére.

Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.

A 2016-2017-es tanévben új sportprogram a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában. Kiknek szól a sportprogram, amely talán a Labdarúgó Akadémia előfutára?
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Hatályba lépett a kéményseprői szolgáltatásról szóló új törvény, a szolgáltatást nyújtó társaságok kiválasztása 2017-ben kezdődik
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
A szelektív hulladékgyűjtésről, a hulladék mennyiségéről, feldolgozásáról, valamint a kommunális vállalatok szolgáltatásainak áráról beszélünk a műsorban.
Lendván a tekének sikerült megmaradni és hat évtizeden át működni,fejlődni. Mennyire volt sikeres ez az út,milyen akadályokba ütköztek ? Infrastruktúra hiánya,pályázati projektek. Külföldi kapcsolatok. Decemberi ünnepség.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.
Neveljaven email naslov