Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Mint ahogy már bizonyára tudomást szereztek róla, a Muravidéki Magyar Rádió ma ünnepli 65-dik születésnapját. 1958. november 29-e: egy új időszámítás kezdete. A nap, amelyen írni kezdték a Muravidéki Magyar Rádió történetét, amely működésének kezdete óta a szlovéniai magyarság anyanyelven történő tájékoztatását szolgálja. 65 évvel ezelőtt a mai napon szólalt meg először a Radio Murska Sobota magyar nyelven 10 perces hírösszefoglalóval a muraszombati tűzoltóotthon pincehelyiségeiben kialakított alkalmi stúdióból. Ugye erre mi itt a stúdióban nem emlékezünk, mert mindannyian fiatalabbak vagyunk, mint a rádió. De elmondások alapján ismerjük az első, az alapokhoz szükséges nagyon fontos lépéseket. Mai születésnapi adásunk vendége Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar műsorokért felelős korábbi helyettese, valamint a Hidak tévéműsor egykori felelős szerkesztője és Végi József, az RTV igazgatósága magyar műsorokért felelős jelenlegi elnökhelyettese, illetve az MMR korábbi felelős szerkesztője.

Időszerű, friss, lényegre törő, problémafelvető, elemző! Ezek az Aktuális című műsor főbb jellemzői. Minden szerdán délelőtt 11.00 óra után hallható az MMR hullámhosszán más-más szerkesztővel, különböző témákkal.

A magyar nemzeti közösség rádió- és tévéműsorainak munkaterve és fejlesztési jövőképe 2018-ig beszélgetés mag. Zver Ilonával, az RTV vezérigazgatójának magyar nyelvű műsorokért felelős helyettesével.
Milyen volt a 2014-es évben Lendva Község sportja? Hogyan történt a sport finanszírozása? Milyen az idei sportprogram? Hol és miben várható fejlődés? Mely sportágakban izzadt és hol száraz az edzőruha?
Alojz Glavačot, Moravske Toplice Község polgármesterét kérdezzük a község legidőszerűbb kérdéseiről külön kitérve a nemzetiésgileg vegyesen lakott területre.
Hét év után újra változik az agráriumot irányító agrárpolitikai rendszer.
A Szlovéniában élő őshonos nemzeti kisebbségek szervezettségének 40 éve Honnan indultunk és hova jutottunk?
Miért ellenzi a Civil kezdeményezés a hidraulikus rétegrepesztést? Hol tart a Petrol Geoterm a petesházi gázállomás bővítésével? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Neveljaven email naslov