Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
A Zenthe Ferenc Színház nemrég Lendván is bemutatta a Tanulmány a nőkről című kétfelvonásos, zenés vígjátékát, amely rengeteg humorral, magyar slágerekkel és nosztalgiával van fűszerezve.
A Zenthe Ferenc Színház nemrég Lendván is bemutatta a Tanulmány a nőkről című kétfelvonásos, zenés vígjátékát, amely rengeteg humorral, magyar slágerekkel és nosztalgiával van fűszerezve.
Mindazok, akik tehették a Muravidéken minden bizonnyal együtt ünnepeltek a negyed évszázados Nemzetiségi Művelődési Intézettel a múlt héten, voltak, akik ezt a rádióközvetítés által követték, utánanéztek az interneten, de nem lenne teljes a mai műsorunk, ha nem idéznénk fel néhány véleményt azoktól, akik által él a nemzetiségi kultúra, hagyomány.
A tájház egy-egy közösség, terület értékeinek őrzője. A Muravidéken is egyre több a példa arra, hogy az emberek szeretnék átmenteni a múltat a jövőnek.
Novemberi első adásunkban szólunk az első lendvai újság, az Alsó-Lendvai Híradó 130. évfordulójáról, valamint részt veszünk Pisnjak Atilla művészettörténész tárlatvezetésén Christo és Jeanne-Claude csomagolóművészek lendvai kiállításán.
Vajdaság legsikeresebb néptánccsoportja, a Cirkalom Táncegyüttes vendégszerepelt a Muravidéken, a Lendvai Könyvtárban pedig bemutatták a Muravidéki Múzeum Prišlo je glás című első világháborús kiadványsorozatának két legújabb kötetét. Dr. Kovács Attila történész a kitüntetett muravidéki katonák adatait gyűjtötte össze, míg Mark Krenn a háborús fotóanyagokat.
Kulturális műsorunk első részében Buch Tamással, a Veres 1 Színház előadóművészével beszélgetünk az Anconai szerelmesek című zenés komédia kapcsán, majd történelmi sétát teszünk 1956-ba dr. Zsebők Csaba újságíró-történésszel, végül pedig a Sebő együttes jóvoltából belekóstolunk a Kárpát-medencei magyarság zenéjébe.
E heti kulturális műsorunkban a lendvai műkedvelő színjátszás múltját elevenítjük fel, majd zenei vizekre evezünk a horvátországi Agape gospel együttessel.
A Tenkes Kapitánya című történelmi kalandfilm nagysikerű históriáját láthatta a muravidéki közönség a Magyar Nemzeti Táncszínház előadásában. Havas Judit előadóművész monodrámában mutatta be Szabó Magda: Az ajtó című regényét, és Pisnjak Atilla művészettörténész ismert lendvai épületek közt kalauzolta az építészet szerelmeseit.
Bemutatjuk a Legenda és válóság a Hadik-múmiáról című kötetet. Szólunk a Bánfalvy Stúdió Nicsak, ki lakik itt? című kétfelvonásos bohózatáról, és megismerhetik Slađana Matič Trstenjak és Marijan Mirt horvát művészeket.
Háy János: A Herner Ferike faterja című profán istendrámáját mutatta be a LESZSZ Társulat Lendván. Inga Ulokina hegedűművész a Zsidó Kultúra Európai Napjai alkalmából a lendvai zsinagógában adott koncertet, és három új kötettel jelentkezett dr. Varga József nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, költő és író.
Idényzáró műsorunkban a Lirika lendvai vegyeskórus kerül előtérbe, amelyet Császár Szuzi mutat be, és szól lendvai koncertjükről. Majd Molnár T. Eszter, a kortárs magyar ifjúsági irodalom egyik jeles alkotója beszél a Stand up! - Egy majdnem normális család című regényéről.
Erős vár a mi Istenünk a címe a Lyndvamuseum új, immár 13. számának, amely a reformáció 500. évfordulója tiszteletére állt össze.
Emberek a pannon végeken a címe Göncz László történész legújabb könyvének, amely 27 mélyinterjút tartalmaz. A megszólalók a szlovén, egykor jugoszláv-magyar határ mentén éltek, élnek napjainkban is.
Mai adásunkban a múlt felől közelítünk a jelen és a jövő felé: először a Lyndvamuseum című periodikát mutatjuk be, amely a város és szűkebb környékének történelmét dolgozza fel négy nyelven, egyben eligazítást kínálva a lendvai várban felállított helytörténeti kiállításhoz.
Az Irodalmi Karaván vajdasági vendégeire fókuszálunk mai adásunkban. Megszólal Virág Gábor, a Forum igazgatója, aki Aaron Blumm írói álnéven publikál, Antalovics Péter a Magyar Szó újságírója, költő, a Had Kör tagja, Mészáros Anikó meseíró és Döme Szabolcs novellista.
A Horizont mai adásában visszatérünk Robert Jurak, a prlekijai Logarovciban élő és alkotó művészre, akinek fémszobrairól Pisnjak Atilla művészettörténésztől tudhatunk meg többet. Továbbá megszólal Miran Dominko és Igor Ternar, a Lendvai Fotó-Videó Klub két tagja, akiknek nagyméretű fotói szintén közönség elé kerültek a lendvai színház szabadtéri színpadának támfalán a parkban.
Mai műsorunkban mindenekelőtt a Dobronaki Nótázók működésének 20 éve, illetve az ehhez kapcsolódó alkalmi koncert kerül előtérbe…
A lendvai zsidóság elhurcolásának 75. évfordulója előtt Boris Hajdinjak, A Zsidó Örökség Központja Maribori Zsinagóga igazgatója Lendván megtartott előadásából idézünk fel mai műsorunkban, amely egyben felvezető lesz a holnapi megemlékezéshez.
Robert Černelč festőművészi diplomája megszerzése után Ljubljanában a filmrendezői szakon is mesterfokozatú vizsgát tett. Azóta a két művészeti ág kölcsönhatásával fogalkozik. Így készült el a Muraszombati Képtárban látható, A film percepciója című kiállítása is, amelynek elméleti hátterét ismerhetik meg ezúttal.
A magyar költészet napja előtt, amit április 11-én ünnepelünk, József Attila életműve kerül a fókuszba. Dr. Hagymás István a költő életében jelentkező szinkronicitásról és három, képzeletbeli szertartásról szól…
A magyar költészet napja előtt, amelyik József Attila születésének dátumához, azaz április 11-éhez kapcsolódik, mi is költőket és műfordítókat szólaltatunk meg mai adásunkban. Mégpedig azokat, akiknek élő a kapcsolatuk Szlovéniával, s akiknek a költeményeit viszonylag új kiadványokban, szlovénül is olvashatják az érdeklődők.
Neveljaven email naslov