Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Az ukrajnai háború a negyedik hónapjába lépett. Bizony, még mindig itt tartunk, ezek a hírek kísérnek minket napról napra, már február vége óta. Itt a rádióban is a napi hírek között sajnos továbbra is az ukrajnai háború az egyik meghatározó téma. Ha nem mindig első hírként, de kell, hogy a háborúval kapcsolatos eseményekről, fejleményekről is beszámoljunk. Mert nem lehet elkerülni, hiszen a háború következményei a mindennapi életünket is egyre jobban befolyásolják. Drága a benzin, az élelmiszer, az energia, magas az infláció. Valahogy minden összefügg ezzel a háborúval. Sőt, végül még az Eurovíziós Dalfesztivál is a háború elleni tiltakozás jelképévé vált, egy – hozzáteszem – nem háborúellenes dallal. De a szavazók kimutatva szolidaritásukat, az első helyre szavazták jelentős előnnyel az ukrán zenekart, a Kalush Orchestert Stefania című dalukkal. Nem a zsűrik! Pontosan 40 évvel ezelőtt a nyugat-német Nicole, Ein bißchen Frieden című dalával énekelt a békéért, ma pedig ukrán zenészek teszik ugyanezt, csak kicsit más stílusban. De a lényeg nem változott. A cél szentesíti az eszközt. Bármelyik háborúról is van szó, azok mindig valamilyen formában a propagandáról is szólnak. 2016-ban Ukrajna egyszer ilyen módon már sikerrel járt Jamala, 1944 című dalával. Amely még inkább háború-, vagy mondjuk inkább úgy, oroszellenes dal volt.És mi lenne egyszerűbb a célok eléréséhez, mint ez a jól megírt, fülbemászó zeneszám, a megfelelő üzenettel megspékelve, történetet szerkesztve a hattagú férfi zenekar köré. Mert az egész idei páneurópai színes zenei fesztivál Torinóban csakis kizárólag erről szólt: Ukrajnáról, a háborúról, a békéről, a szolidaritásról, a segítségről és végül az ukrán győzelemről. Egyesek örömére, sokak bánatára, megint mások haragjára. Kíváncsi lennék arra, hogy Moszkva mit gondol erről. Biztos inkább a brit vagy a spanyol énekesnek szurkoltak. Na, de így lesz ez a közeljövőben az igazi csatatéren is, hogy Ukrajna győz? Őszintén, én már csak azt kívánom, hogy legyen már vége ennek az őrületnek, bárki is kell, hogy végül beadja a derekát. Két év világjárvány után tényleg elég volt a sok rosszból a világban. És ha ehhez egy újabb zeneszám kell, amely segít ebben, hát akkor legyen így. Fakadjunk közösen dalra. Úgy, mint tették azt a 60/70-es években a hippik és John Lennon, majd utána Nicole, a 90-es években Michael Jackson, a 2000-es évekből pedig megnevezhetnénk akár a magyar énekesnőt, Bogit, aki a Wars For Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával lépett fel az Eurovízión. Színtiszta békedallal. Ők tehát mind a békéről énekeltek. Most meg a Kalush Orchestra zeneszáma vált egyfajta békehimnusszá. Stefánia, anya, anya, Stefánia. A mező kivirágzik és elszürkül. Énekelj nekem egy altatót, anya. Hallani szeretném az otthonosságot adó szavaid.
727 epizod
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

Nem sikerül pontot tenni a koronavírus vészhelyzet végére, még úgy sem, hogy érkezik a tavasz, és egyre több a beoltott.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
1857 – New York utcái, a textilipari nődolgozók tüntetése. A múlt és a jelen – csak a megbecsülésre van szüksége a világ összes nőjének.
Leégett a mozirjei otthon Goltén. Gondok vannak a vakcina szétosztása terén. A 67 éves korában távozott énekes, dalszerző, regényíró, rendező Đorđe Balaševićtől vettek búcsút rajongói.
A párt, amely a járvány mögé bújva teljesen át kívánja formálni az országot.
Végre! – kiálthattunk fel csütörtökön. A nagy kérdés azonban marad: meddig tart az örömünk?
Nem csak illemből választottam mai elmélkedésem témájaként a szlovén kultúra ünnepét, amelynek hivatalos dátuma február 8-a, és France Prešeren szlovén költő, a nemzeti himnusz szerzője halálához kötődik. Magyar nyelven is olvasható a Zdravljica, Vlaj Lajos fordításában Köszöntő-ként, és Tandori Dezső is átültette Áldomás címmel.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Képesek vagyunk odafigyelni egymásra? Képesek vagyunk segíteni egymáson? Függetlenül attól, hogy ki kér tőlük segítséget?
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Emlékeiben kalandozott, amikor sietve és titokban kellett szervezkedni, amíg a gyerekek nem voltak otthon, vagy aludtak.

Neveljaven email naslov