Obvestila

Ni obvestil.

Obvestila so izklopljena . Vklopi.

Tartalomjegyzék

Javaslatok

Nincs találat.


Találatok

Találatok

Találatok

Találatok

Találatok

Találatok

Találatok

Találatok

MMC RTV 365 Rádió Szlovénia Televízió Szlovénia mojRTV × Menu

Archívum

Színes Fiatal, nemzetközi és helyi is – LindArt 21

19. 7. 2016

Most következő összeállításunkban a Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Alkotótáborának idei résztvevőivel, valamint a munkájukat figyelemmel kísérő művészettörténésszel beszélgetett Botka Ágnes.

Színes Marko Baloh és Anne Mei az ultra maratonokról

14. 7. 2016

Marko Baloh ultra kerékpáros. Többször sikeresen teljesítette az Amerikát átszelő kerékpárversenyt is, a RAAM-ot. Ugyanakkor, mint edző is tevékenykedik. Az egyik védence Anna Mei, aki a Slo24Ultra versenyen a hölgyeknél érte el a legjobb eredményt. Velük beszélgettünk.

Színes Toronytól toronyig

13. 7. 2016

A hodosi Ábrahám házaspár július 13-án több, mint 40 km-t tesz meg gyalogosan toronytól toronyig. Az indulás után kerestük őket telefonon.

Színes Zelei József a Vatikánba kerékpározik

12. 7. 2016

3000 kilométeres túrára indult Zelei József egri kerékpáros békenagykövet, és ezúttal a Vatikánba tart. Az idei az I. világháború centenáriumának harmadik esztendeje, emellett az Irgalmasság éve és a Szent Márton évforduló is meghatározza az útját.

Színes Az Egy&Más Vándorszínház sikere

30. 6. 2016

Ahogy arról már beszámoltunk, az Egy&Más Vándorszínház a Tóték című tragikomédiával sikeresen szerepelt a Komlói Amatőr Színházi Találkozón, ami a társulatnak meghívást eredményezett a Soproni Színözönre és bemutatkozásra a Nemzeti Színház színpadán. A fesztiválról és a nagy lehetőségről Štampah Misi, a társulat csoportvezetője Gerebic Betinának mesélt.

Színes A vonatok lendvai szerelmese és készítője: Leo Roudi

28. 6. 2016

Leo Roudi ottthonában beszélgetünk vasútról, makettkészítésről, mozdonyokról és vagonokról.

Színes Falunap Gyertyánosban

24. 6. 2016

Horgászverseny, festőműveszek alkotásainak kiállításmegnyitója, Sandra Habjanič könyvének bemutatója, kultúrműsor, továbbá kézimunka - kiállítás és zenés mulatság. Ezek azon a programok, amelyekkel a Gyertyánosi falunapra várták az odalátogatókat.

Színes Ismerős Arcok a Kantin Fesztiválon

18. 6. 2016

Idén második alkalommal Kantin fesztivál Lovásziban. A szervezőt Parragi Attilát kérdeztük.

Színes Dobronak Község Idegenforgalmi Napjai 2016

10. 6. 2016

A júniusi hónap Dobronak Községben az Idegenforgalmi Napok című rendezvénysorozat jegyében zajlik. Az idei események a már megszokott menetrendet követik. A legtömegesebbnek továbbra is a Vid-napi búcsú számít, melynek elsősorban vallási jellege van, de a községben gondoskodtak arról, hogy az előtte és az utána következő napokon is jól érezzék magukat az odalátogatók Dobronak Községben. Az idei programról Horvat Elizabetát, a Környezeti és Idegenforgalmi Intézet igazgatóját kérdezte Bukovec Éva.

Színes Ezer Lámpás Éjszakája – hogy minden gyerek hazataláljon

28. 5. 2016

Május 25-e az Eltűnt Gyermekek Világnapja, ehhez kapcsolódik immáron hatodik éve az Ezer Lámpás Éjszakája elnevezésű program, melynek mottója: “Ha nem tudod megmenteni az emberiséget, ments meg egy gyereket!” Kárász Róbertet, a program ötletgazdáját kérdeztem a rendezvény és a civil kezdeményezés céljáról.

Színes Somogybabod: sör, sár, dagonya és jó hangulat

17. 5. 2016

Csúcsgépek a dagonyában és az eső ellenére is sok néző. Ilyen volt a 30. Off-road fesztivál Somogybabodon.

Színes Idén 15 éves a Fáraó zenekar – meglepetéssel készülnek

14. 5. 2016

2001-ben tehetséges fiatalok megalakították a Fáraó nevű formációt. Rengeteg helyen megfordultak, s közben rengeteg követőt, barátot, élményt és zenei tapasztalatot szereztek. A csapat minden héten alig várja, hogy szórakoztassa közönségét.

Színes Hamarosan startol a 30. Off-road fesztivál

11. 5. 2016

Ez már a 30.! Európa legnagyobb terepjáró-autós fesztiválja 2016-ban is megrendezésre kerül Somogybabodon!

Színes Hagyományok, értékek – V.Őrállók Napja

9. 5. 2016

Az Őrség ízei, arcai és harcai. Az Őrállók Alapítvány az Őrség elkötelezettje, hagyományainak és értékeinek őrzője, idén 5. alkalommal rendezi meg az Őrállók Napja hagyományőrző rendezvényét Szalafőn, a sportpályán.

Színes Zöld Majális Őriszentpéteren

27. 4. 2016

2016 április 29-május 1. Között kerül megrendezésre a Környezet-és Természetvédő Civil Szervezetek XXVI. Országos Találkozója Őriszentpéteren, ahol szakmai beszélgetések, tanulmányi kirándulások, közösségi és kulturális programok várják az érdeklődőket.

Színes Gyalogtúrát és májusfaállítást szerveznek Szerdahelyena

21. 4. 2016

Vasárnap mindenkit várnak Szerdahelyre, aki egy kis túrázásra és társalgásra vágyik. Majd jövő héten májusfaállítást is szerveznek. A részleteket pedig Šanca Silvijától hallják.

Színes A Föld napja Hetésben – teliholdas gyalogtúra

19. 4. 2016

Bedő Andrea a „Mesés Hetés Zöldút” egyik kitalálója azt tűzte ki célul, hogy az egyik legkisebb tájegységünket, a Hetést újra a térképekre helyezi. A hétvégi túra is ezt szolgálja.

Színes Európa biztonsági helyzete drasztikusan csökkent

16. 4. 2016

A héten Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és egyetemi tanár tartott előadást Lendván, amelynek összegzését és a vele készült beszélgetést hallhatják.

Színes Csodálatos tehetségű fiatal lány kristálytiszta hanggal – Danis Elza

2. 4. 2016

Danis Elza gyerekkorától arról álmodozik, hogy énekesnő lehessen. Úgy tűnik ez az álom lassan megvalósul, hiszen Elza nemrég jelentkezett saját dallal. A Vannak csodák cimű sláger tökéletesen bizonyítja, hogy az énekesnő bármilyen stílusban megállja a helyét.

Színes Tavaszünnep – Tóth Mónika kiállítása

28. 3. 2016

Tavaszünnep címmel látható kiállítás a nemesnépi Abbázia hotelben Tóth Mónika festményeiből. A Zalaegerszegen élő kreatív alkotóval ecset nélkül festett képeiről beszélgettünk a pénteki megnyitón.

Oldal 32 az 36
Feliratkozás a hírlevélre

Feliratkozás a hírlevélre

Neveljaven email naslov