Javaslatok
Nincs találat.
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
Nincs találat.
Találatok
Találatok
Találatok
Találatok
A Lendva-vidék áttekintése után, a mai műsorral a napjainkban Moravske Toplice-i önkormányzathoz tartozó nemzetiségileg vegyesen lakott települések – név szerint Pártosfalva, egykor Prosznyákfa, Szerdahely, egykor Kisszerdahely, Kisfalu, egykor Pordasinc, Csekefa, valamint Szentlászló, egykor Szécsiszentlászló – elmúlt bő másfél évszázadával kezdünk foglalkozni. Ezek a települések a 19. század második felében, valamint a 20. század elején számos hasonlóságot mutattak, azonban eltérések úgyszintén jellemzőek voltak rájuk.
Ezúttal Alsólendva polgárosodásával foglalkozunk, azzal a folyamattal, amely az osztrák-magyar kiegyezést követően a Lendva-vidéket is erőteljesen megérintette.
Az elmúlt alkalommal befejeztük a nagy hírnevű alsólendvai főúri család, a Bánffyak korának bemutatását, most a Bánffy-korszakot követő mintegy két évszázadról foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.
E jeles, országos szinten meghatározó szerepet betöltő nemesi családnak az utolsó évtizedeit ismertetjük, amelynek a családfa végén szereplő nagyformátumú képviselője gróf Bánffy Kristóf volt, akinek élete és érdemei összefonódtak Alsólendva és vidéke török fenyegetésével és a családnak a római katolikus vallásra való visszatérésével.
A térség legtekintélyesebb főúri családja, az alsólendvai Bánffy-dinasztia a fejlődésének tetőpontjára érkezik. Ez a tény bő fél évezreddel később készített összegzésünkben sem minősíthető kevesebbnek, minthogy az említett arisztokrata család a 15. és a 16. században a korabeli magyar országos politikai elit jeles és meghatározó tényezőjének számított.
A Hahold család a Bánffyakká alakul, és eközben megdöbbentő szintre emeli a nemzetség presztízsét. Ezzel együtt emelkedik Alsólendva és tágabb környéke is magasabb szintre a késő középkorban.
Forrásban nem bővelkedünk, de a fennmaradt tudásanyag szépen kirajzolja a főúri családok kialakulását.
Történelmi sorozatunk keretében a következő néhány alkalommal nem egy muravidéki történelmi esemény vagy jelenség, illetve egy-egy jeles személy bemutatásával jelentkezünk, hanem a Lendva-vidék, azon belül elsősorban Alsólendva fontosabb történelmi sajátosságainak a vázolására vállalkozunk a régmúlt történelmi korszakokban.
A 20. század első harmadának meghatározó alsólendvai esperesplébánosáról, Strausz Flóriánról szólunk. Strausz a 19. század kilencvenes éveitől az 1920-as évek végéig a tágabb Lendva-vidéken nem kevesebb, mint 34 esztendőn át szolgált. Küldetése első éveiben Dobronakon volt plébános, majd Alsólendvára került.
Olyan egykori muravidéki egyházi személyről osztunk meg információkat, akiről korábbi műsorainkban már többször szóltunk, azonban ellentmondásoktól nem mentes megítélése ellenére megérdemli, hogy ismételten foglalkozzunk vele: nem kisebb szakrális építmény létrehozásának a megszervezése fűződik a nevéhez, mint a muraszombati Szent Miklós székesegyház.
December és az óév végéhez közeledünk, mindenki a karácsonyi ünnepeket várja. A mi vidékünkön hála istennek alapvetően nyugodt körülmények közepette érkezhet a kis Jézus, azaz reális elvárás a szeretet, a béke és a megnyugvás, ami a Földgolyónkon – sajnos – nincs mindenütt így. Mellesleg a Muravidéken sem volt mindig békés a karácsony.
Egy olyan infrastrukturális törekvés kezdetét ismertetjük, amelynek csírája közel 120 esztendeje vagy talán már korábban megfogant a tágabb Mura menti térségben, a megvalósulása azonban máig nem történt meg, annak ellenére, hogy egykor is, ma is, nagy szükség lett volna, illetve lenne rá. A muravidéki vasútvonal kiépítésének agóniája Alsólendva és Muraszombat között.
Mai műsorunk az 1956-os magyar forradalom megünneplésével időben szinte egybeesik, ezért olyan kimagasló magyar egyházi és történelmi személyiségnek a Mura mentéhez kacsolódó életszakaszát foglaljuk össze, aki 1956-ban is fontos tetteket hajtott végre. Mindszenty József bíborosról, Magyarország egykori, a nyilasok és a kommunisták által egyaránt meghurcolt hercegprímásáról lesz szó.
Felemásnak minősíthető helyzetben érte a Muravidéket 1941 tavaszán a délszláv állam széthullása, és a tájegység Magyarországhoz történő visszacsatolása. A gazdaság és kereskedelem terén ezzel ismét sok minden fejtetőre állt. Az élet azonban akkor is folyatódott, és keresni kellett a működés feltételeinek lehetőségét. Miként kezdődött, illetve kezdődhetett el a gazdasággal való érdemi törődés a tájegység keretében 1941. április 16-a után, amikor a magyar katonaság bevonult a Muravidékre?
Újra a második világháború Muravidéket is érintő négy évében találjuk magunkat. Ezúttal azonban nem egy korabeli időket megélő személy visszaemlékezései által közelítünk az időszakhoz, hanem az oktatási élet prizmáján keresztül mutatjuk be azt. Hogy nézett ki az élet az iskolapadokból szemlélve, miként alakult az oktatáspolitika a 4 évnyi „magyar világban”?
Másfél évtizede elmúlt már annak, hogy a Muravidéken nagyobb figyelmet szenteltek a tájegység területéről származó, a tudomány és a vallási élet terén kimagaslót alkotó egyéniségnek, a neves jezsuita egyetemi tanárnak, Dobronoki Györgynek, valamint életművének. Ezen változtatunk most.
Lendva-vidék és Alsólendva városa dualizmuskori, főképpen a 19. század második felének népességi viszonyaira, polgárosodására, intézményrendszerére, tisztségviselőire és általános fejlődésére vonatkozó kérdéseket boncolgatjuk, mert akkortól e tekintetben is már „sok víz lefolyt a Murán”, és a néhány generációval előttünk élők helyzetét ma már alig ismerjük.
A tágabb Lendva-vidéken reményeink szerint kevés olyan ember akad, aki valamilyen módon vagy valami kapcsán ne találkozott volna Hadik Mihály nevével. Arról az egykori vitéz katonáról beszélünk, akinek a földi maradványai, vagy ha úgy tetszik, a múmiája a Lendva-hegyi Szentháromság templomban, illetve kápolnában lévő üvegkoporsóban máig megtekinthető. Mai rádióműsorunk hőse nem más, mint a híres, Mária Terézia császárnő korában, 1757. október 16-án Berlint elfoglaló magyar hadvezérnek, Hadik Andrásnak az édesapja.
Egyházasbükki Dervarics Kálmánról lesz ma szó, aki a szabadságharc idején főhadnagy volt, majd később, a 19. század második felében, a Lendva-vidék szorgalmas hivatalnoka, három évig Alsólendva bírája, azaz polgármestere, majd aljárásbíró, folyamatosan pedig a térség krónikása volt.
Mai műsorunk főszereplője néhány nap híján száz esztendeje született, sajnos azonban ő nem érte meg a századik születésnapját. Már bő másfél évtizede eltávozott közülünk, és a sárvári temetőben nyugszik férje és édesanyja társaságában. A Lendva-vidék idősebb nemzedékéhez tartozók még emlékezhetnek őrá, vagyis a hosszúfalui születésű, az 1970-es évek elejétől Sárváron élő Madarász Pálnéra, leánykori nevén Kun Margitra…
Neveljaven email naslov