Új elnök a Muravidékre – Művelődési, Turisztikai és Ifjúsági Egyesület élén

Hodos, Šalovci, Moravske Toplice, Dobronak és Lendva Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közössége, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség 2020 februárjában hozta létre a Muravidékre – Művelődési, Turisztikai és Ifjúsági Egyesületet. Az úgynevezett „tájház” egyesület kezdeti tevékenységére is nagy hatással volt a koronavírus-járvány, hiszen a munka teljes gőzzel el sem kezdődhetett. Az alapításhoz szükséges papírmunkákon kívül idén a programok beindításával foglalkoztak.
A március végén megtartott közgyűlésen a tagok elfogadták az idei munkatervet, amelynek programjaival egyrészt a nemzetiségileg vegyesen lakott terület tájházait kívánták életre kelteni.
Dobronakon, a Kézművességek Házában székelő egyesület elnöke Varga Edit, a dobronaki magyar önkormányzat elnöke volt, aki lemondott erről a tisztségről.
A csúcsszervezet elnöksége, illetve az alapítók helyette Orban Dušant, a domonkosfai magyar önkormányzat elnökét és a csúcsszervezet alelnökét nevezte ki egyesületi elnöknek. A tájház egyesület eddigi tevékenységéről, jelentőségéről és az új elnök elképzeléseiről, céljairól készítettünk összeállítást mai nemzetiségi műsorunkban.