Az elmúlt hónapokban szinte naponta értek bennünket az erőszakról szóló hírek. Nemcsak a világban dúló háborúkról és politikai elnyomásról vagy merényletekről érkeztek beszámolók, hanem a szűkebb-tágabb környezetünkben egyre gyakoribb agressziókról is.
Sokszor mondják, hogy még soha nem volt ilyen békés a világ, mint most. Ha a statisztikát nézzük, akkor valószínűleg ez így is van. Hiszen az erőszakos bűncselekmények és háborúk, valamint az erőszakban és fegyveres konfliktusban meghalt emberek száma erős csökkenést mutat a második világháború óta. Viszont az, hogy kevesebb az erőszakos halálesetek száma, még nem jelenti automatikusan, hogy kevesebb az erőszak is. A modern fegyverviselésnek köszönhetőn jobbá vált a védekezés, az orvostudomány fejlődésének jóvoltából pedig a túlélési arány. De nem szabad elfelejteni, hogy az erőszak nemcsak kizárólag a háborút jelenti. Millió testi és lelki formája van. Ezzel lassan naponta kell szembesülnünk.
Az elmúlt jó egy évben rengeteg szomorú esetről hallhattunk Szlovéniában is. Családon belüli erőszak, szexuális és nemi bántalmazás, rasszizmusból elkövetett tettlegesség, iskolai fenyegetés, idősek elleni erőszak, és még sorolhatnám. Az egyik legmegrázóbb eset Szlovéniában az volt, amikor diákok bántalmazták társukat. És emlékezzenek csak vissza, amikor tavasszal két lendvai iskolában merült fel a fegyveres fenyegetés veszélye!
A legjutóbb horvát szomszédainktól érkeztek szörnyű hírek. Egy fegyveres ámokfutó 6 embert ölt meg egy idősotthonban. Ismétlem, egy idősotthonban. Horvátországban. Nem Amerikában. Horvátországban.
Tényleg békés a világ? Mi történik velünk? Az erőszaknak egyéni és társadalmi szinten is okai és fajtái vannak. Az emberiséget jelen pillanatában nagyrészt a félelem irányítja. Ha társadalmi szinten nézzük: félünk a globális felmelegedéstől, a gazdasági válságtól, a háborúktól, a nagyhatalmak politikai játszmáitól, félünk a migrációtól, az oltóanyagtól, a meleg közösségtől. Aztán itt vannak még az egyéni problémák: féltjük a munkahelyünket, a megélhetésünket, a társadalmi státuszunkat, félünk az emberi kapcsolatoktól. Félünk a problémákkal való megküzdéstől, ezért inkább a függőségbe menekülünk.
A felgyorsult világban könnyen úgy érezzük, hogy nem tudunk lépést tartani, ezért félünk attól, hogy mi lesz holnap. A félelem dühöt szül, a düh pedig gyűlöletet és erőszakot.
És már körbe is értünk.
Nagyon frusztrált társadalom vagyunk, amihez rengeteg egyéni probléma társul. Segítséget viszont nem kérünk, mert attól is félünk.
Pedig, ha nem teszünk valamit gyorsan, nagyon rossz vége lesz.