Az első világháború végén, 1919. augusztus 12-én a jugoszláv hadsereg elfoglalta a Muravidéket, augusztus 17-én a civil hatóságok igazgatása alá került a terület. 2006 óta ez a nap a muravidéki szlovének anyanemzethez való csatolásának ünnepe.

Az idén először a régiós központi ünnepélyt Lendva Község szervezésében Hotizán tartották. Az ünnepi szónok, Marjan Šarec védelmi miniszter beszédében kiemelte: „Szlovénia olyan ország, amely saját területén tiszteletben tartja a jogokat nemzetiségi, vallási vagy kulturális hovatartozástól függetlenül. Sosem volt agresszor, viszont mindig harcba szállt, amikor a megélhetésről és arról volt szó, hogy bizonyítani kell, egyenrangú nemzet a nemzetközi közösségben.” A két volt államelnök, Milan Kučan és Borut Pahor mellett miniszterek és más magasrangú vendégek, valamint a helybeliek is megtisztelték az állami ünnep alkalmából szervezett rendezvényt. Cigan Szilvia beszámolója.