Iskolánk egykor és ma – ezzel a mottóval várják a Lendvai Kétnyelvű Középiskola egykori és mostani diákjait, tanárait és minden érdeklődőt az iskola nyílt napjára, amelynek délelőtti részében rendhagyó történelemóra, valamint az iskola diákjai és az általános iskolások számára szervezett műhelymunkák folytak az iskola épületében. A nyílt nap délutáni részében a lendvai színház- és hangversenyteremben adásunkkal egy időben fellép a Kofetarji színjátszó csoport, majd az iskola múltját és jelenét bemutató kiállítás nyílik meg. Ezt követően pedig kerekasztal-beszélgetésre és ünnepi műsorra invitálják az érdeklődőket. Szőke Kristina járt délelőtt a középiskolában.

FB galéria