2023. június 21-én, szerdán a Terepjáróban foglalkoztunk a kérdéssel, miszerint az MMÖNK és Lendva Község között még mindig nem történt meg a Bethlen Gábor Alap által is társfinanszírozott csentei, valamint gyertyánosi óvodai projektről szóló egyezmény megkötése.

Az összeállításban lehoztuk Bojan Petrijannak, a Lendvai Községi Igazgatóság megbízott igazgatójának nyilvános levelét, valamint Orban Dušannak, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa elnökének a levélben olvasható felvetésekre vonatkozó, levélben is megfogalmazott nyilatkozatát. Megkérdeztük azt is, hogy mire vonatkozik az, hogy elnökként egy beleegyezés kiadásával zsarolja a községet, és visszatartja az egyezmények aláírását. Erre vonatkozóan reagált levélben Magyar János, Lendva Község polgármestere, amelynek tartalma így hangzik.