Magyar János, Lendva Község polgármesterének kezdeményezésére tegnap délutáni ülésén újraalakult a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa. A 9 taggal rendelkező tanács 8 tagját erősítették meg. Az elnöki tisztségbe dr. Požonec Robert került, az alelnökibe Pisnjak Atilla. Dr. Halász Albert, az intézmény igazgatója szerint viszont súlyos szabálytalanságról van szó, ugyanis a polgármesternek nem áll jogában alakuló ülést összehívni, mert nem teljesültek annak feltételei, mivel a régi tanácstagoknak még érvényes a mandátuma, mert nem szabályos eljárási rend szerint történt a visszahívásuk.

A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ körül kialakult helyzet rendezését az alapító Lendva Község az új tanács felállításában látta. Szerinte ugyanis a régi tanács egy éve nem működött, mivel nem történt meg a visszahívott tanácstagok helyére kinevezett tagok mandátumának megerősítése. Az alapító szerint ezzel károsult a Lendvai KKK működése, ugyanis jelen pillanatban még mindig nincs elfogadva az intézmény tavalyi évre vonatkozó beszámolója, valamint az idei pénzügyi- és programterve, enélkül pedig nem tud működni. Idén februárban az alapító és a társalapító új tanácstagokat nevezett ki: a Lendvai Községi Tanács Matjašec Adrejt, Šabjan Évát, Kulčar Igort és Kepe Kocon Lilit delegálta. A társalapító Lendva Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség részéről Pisnjak Atilla és Varga István Štefan, míg a felhasználók nevében a polgármester és a muravidéki csúcsszervezet ajánlására: dr. Požonec Robert és Tivadar Éva került az új tanácsba. A megadott határidőig a Lendvai KKK dolgozói még nem delegáltak új tanácstagot. A polgármester által összehívott alakuló ülésen jelen volt mind a 8 kinevezett tag, akik 7 mellette szavazattal megerősítették az új tanács mandátumát. Kulčar Igor tanácstag tartózkodott, mert véleménye szerint még nincsenek teljesen tisztázva a dolgok.

Hosszas egyeztetés után végül dr. Požonec Robertet választották elnöknek és Pisnjak Atillát alelnöknek. Az új tanács legfontosabb feladata helyreállítani a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ működését és tekintélyét – hangzott el többször is az ülésen. Az újonnan kinevezett tanács mandátuma 5 évre szól, azzal, hogy egyes tanácstagok a közben esedékes helyhatósági választások miatt cserélődhetnek.

Az ülésen nem volt jelen dr. Halász Albert, a Lendvai KKK igazgatója, aki az intézmény által lekért Center za pravno pomoč jogi véleményére hivatkozva, úgy véli, Lendva Község, illetve Magyar János polgármester részéről súlyos szabálytalanságok történnek. Véleménye szerint a régi tanács mandátuma még él, mivel a tanácstagokat nem jogszerűen hívták vissza. Az ügyben kerestük Hajdinjak Prendl Silvija eddigi tanácselnököt is, aki nem kívánt nyilatkozni. A régi felállású tanácsnak egyébként idén augusztus 30-án járt volna le a mandátuma.
Az alakuló ülésen az új tanács már elfogadta első határozatát, melyben felszólítja a Lendvai KKK-t, hogy továbbítsa Lendva Községhez az intézmény dolgozóinak megjáró veszélyességi pótlék kiszámításához szükséges dokumentációt. Ugyanis a járványidőszak alatt az arra jogosult dolgozók nem kaptak veszélyességi pótlékot.