A mai nappal az ország egész területe hivatalosan is sárga fázisba került, ami számos intézkedés enyhítését vonta maga után. A NIJZ adatai szerint a lakosság átoltottságának aránya 13,8%-os. A járvány csillapodása ellenére fontos a védőoltás felvétele.
Jelko Kacin, az országos oltási program koordinátora szerint, amikor majd hetente több mint 150 ezer dózis vakcina lesz elérhető Szlovéniában, akkor választhatunk csak az oltóanyagok közül.
Az AstraZeneca beszerzésének leállítása az EU-ban nem okoz különösebb gondokat: akik első adagként ezzel az oltószerrel voltak beoltva, a másodikat is megkapják.
A tegnap működésbe hozott új zVEM internetes applikáción már több mint 22 ezren jelentkeztek oltásra. Tegnap 606 új koronavírussal fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
Janša: hétfőn kezdődik az összes, 50 év alatti felnőtt oltása. Poklukar: mától él a zVEM internetes portál. Azok vegyék igénybe, akik még nem jelentkeztek védőoltásra.