Köszöntöm a kedves hallgatókat, jó napot kívánok!
Csütörtökön Szlovéniában közel 21 ezer kis nebuló lépte át először az általános iskola küszöbét. Volt, aki kitörő örömmel és várakozással, és volt, aki egy kicsit pityeregve, szorosan odabújva valamelyik szülőjéhez, tőlük várva a csodát. Pedig még nem is sejtik, milyen csoda történik majd velük az iskola falai között. Először is új barátságok köttetnek. Majd pedig egy csodálatos utazásra indulnak a számok és betűk varázslatos világába.

És ez a varázslatos világ egészen addig tart, amíg meg nem jelennek az első komolyabb súrlódások a tanuló és a tanár, majd pedig a tanár és a szülő között. Miközben mindenkinek ugyanaz az érdeke: a gyereknek, hogy minél kevesebb tanulással minél jobb osztályzatot kapjon, a szülőnek, hogy színötös legyen a drága gyermeke, a tanár érdekére pedig valójában senki sem kíváncsi. Ja, hogy ezek nem is közös érdekek? Nem bizony! Pedig nem lenne baj, ha mindegyik szereplő ugyanazt a célt tartaná szem előtt: a gyermek hosszútávú érdekeit. Ez pedig nem más, mint a tudás! Persze, ez csak egy icipici szegmense az életünknek, de ha birtokoljuk, nem szokott hátrányt okozni.

Tételezzük fel, hogy az említett három szereplő kiegyezik abban, hogy a tudás megszerzése lesz a közös cél, vagy ha úgy tetszik, érdek.

Aztán felvetődik a kérdés, hogy milyen tudás legyen az? Mert míg a reál tantárgyaknál, mint például a matematikában a 2x2=4, addig egy irodalmi műnek vagy történelmi eseménynek számos szemszöge és olvasata is van. Egyet írhat elő a tanterv, mást gondolhat a tanár. És itt belép a negyedik szereplő, az állam, aki előírja, mit, miből és hogyan kell tanítani. Vannak országok, ahol nagyon pontos és szigorú utasításokat kapnak a tanárok, mit kell és mit szabad tanítani. Aztán vannak országok, mint például Finnország, amely oktatási rendszerét az egyik legjobbnak, ha nem a legjobbnak tartanak a világon, ahol már a tantárgyakat is beszüntették és 3 éve bevezették a jelenségalapú oktatást. A céljuk ezzel egy széles látókőrű, összefüggéseket meglátó és megtanuló, kérdéseket feltevő és kritikusan gondolkodó ember.
Látva a szlovén, vagy akár a magyar iskolarendszert, még igen távol vagyunk attól, hogy összefüggéseket, párhuzamosságokat tanítsunk a gyerekeknek. Tisztelet a kivételnek. Többször felvetődik bennem a kérdés, hogy az államnak, amely megszabja, miből, mit és hogyan kell és szabad tanítani, egyáltalán érdekében áll-e, hogy okos, széles látókörű, kritikusan gondolkodó, vagy egyszerűen csak gondolkodó emberek kerüljenek ki az iskolából.

Addig is, amíg erre nem kapunk egyértelmű választ, nekünk, szülőknek, és a tanároknak ugyanazt a célt kell követnünk: hogy gyermekünk okos, széles látókörű és kritikus gondolkodású legyen