Obvestila

Ni obvestil.

Obvestila so izklopljena . Vklopi.

Kazalo

Predlogi

Ni najdenih zadetkov.


Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

MMC RTV 365 Radio Televizija mojRTV × Menu

Integráció és megmaradás

18.04.2019

Április 8-án világszerte a roma világnapot ünnepelték. Ebből az alkalomból kerestük fel Nataša Horvatot, a Lendvai Községi Tanács roma képviselőjét, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, hogy a roma közösségnek milyen mértékben sikerült integrálódnia, továbbá górcső alá vettük azt is, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve, hogy miképpen képzelik el a községbeli roma fiatalok a jövőjüket.


Kisebbségben

365 epizod

Kisebbségben

365 epizod


A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

Integráció és megmaradás

18.04.2019

Április 8-án világszerte a roma világnapot ünnepelték. Ebből az alkalomból kerestük fel Nataša Horvatot, a Lendvai Községi Tanács roma képviselőjét, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, hogy a roma közösségnek milyen mértékben sikerült integrálódnia, továbbá górcső alá vettük azt is, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve, hogy miképpen képzelik el a községbeli roma fiatalok a jövőjüket.


19.10.2023

Új vezetés alatt a Minta Kft. A Muravidékre látogatott a Nemzeti Összetartozás Bizottsága

Az MMÖNK Tanácsa Varga Milant nevezte ki a Minta Kft. igazgatójának. A jelölt türelmet kért a tanácstagoktól, mert mivel eddig nem volt belelátása a társaság tevékenységébe és pénzügyi helyzetébe, nem tudott víziót benyújtani. Ami a munkáját illeti, mindent megtesz annak érdekében, hogy a hosszúfalusi diákszálló lakói és alkalmazottai elégedettek legyenek, a muraszombati zsidó múzeum pedig eredményesen működjön – mondta az új igazgató, akivel az MMÖNK Tanácsának elnöke, Orban Dušan a napokban írja alá a munkaszerződést. Adásunk első részében a Minta Kft. jövőbeni tevékenységének terveiről, az új igazgató feladatköréről szólunk bővebben. Műsorunk folytatásában beszámolunk arról, hogy szerdán kétnapos látogatásra a Muravidékre érkezett a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága. A munkajellegű látogatás kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, amelyről sajtóértekezleten tájékoztatta a nyilvánosságot Pánczél Károly, a bizottság elnöke és Orban Dušan, a csúcsszervezet elnöke.


12.10.2023

Szépülnek tájházaink és intézeteink

Három beruházásra hagyta jóvá a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja második intézkedésének keretében jóváhagyott pénzeszközöket. A támogatások a hodosi és a völgyifalusi tájház, valamint a lendvai Bánffy Központ felújítását ösztönzik. A három részre osztott 180 ezer euró teljes összeg felhasználásának határideje október vége. Nemzetiségi műsorunkban a három beruházást járjuk körül.


05.10.2023

Az oktatási külön törvényről és a magyar nyelv tanulásának ösztönzéseiről

Holnap október 6. lesz, amikor a 13 aradi vértanúra emlékezünk. Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. A magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. A hősökről a szomszédos országokban élő magyar közösségekben is megemlékeznek. Pénteken délután 16 órakor a ljubljanai várban, ahol Batthyány egy ideig raboskodott, koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak. Lendván, a színházban pedig 19 órától az Udvari Kamaraszínház A világ és a vége című történelmi drámát mutatja be, a lendvai Pál Péter főszereplésével. Mai nemzetiségi műsorunkban szólunk Az olasz és a magyar őshonos nemzeti közösség oktatási és nevelési külön törvényének módosításáról, amely a 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolába való beiratkozási lehetőségekre vonatkozik. Megjelent a Magyarul a Muravidéken című oktatási támogatási pályázat, amelyre az érintettek 2023. október 20-ig jelentkezhetnek. Ma pedig egy új, a Magyarul a családban elnevezésű családtámogatási pályázat kiírása jelent meg, amely ugyancsak a magyar nyelv anyanyelvi szinten való tanulását ösztönzi. Ezek lesznek mai adásunk témái.


28.09.2023

Beindult a Mintagazdaság Bánután

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa két évvel ezelőtt fogadta el a közösség gazdasági alapjának serkentési programja kibővítését, amely a mezőgazdasági tevékenységre vonatkozott. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Élelmezési Minisztérium által finanszírozott négyéves program három évre szűkült, egy évvel később indult, és 2024-ben fejeződik be. Idén kezdték el kialakítani Bánután a Mintagazdaság tevékenységét, amelynek községenként kihelyezett egységei lesznek. A gyümölcs-, zöldség- és takarmánytermelés egy része megkezdődött, jövőre még többet terveznek. Rövidesen az állatok is megérkeznek a gazdaságba. Mai adásunkban a Mintagazdaságot, a közösség mezőgazdasági tevékenységét mutatjuk be. Műsorunk vendége lesz Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő, a program megálmodója, Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke és Bojnec Elizabeta projektvezető.


21.09.2023

A dobronaki kultúrotthon 40 éve

40 év után új belsőt kapott a dobronaki kultúrotthon színházterme. Ebből az apropóból a mai műsorunkat a kultúrotthon múltjának, jelenének és jövőjének szenteljük.


14.09.2023

A projektek nyáron is folytatódtak

Köszöntöm önöket a nyár utáni első nemzetiségi műsorunkban. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, a muravidéki magyarság legfelsőbb szerve, a nyár folyamán is folytatta a munkát legnagyobb projektjein. Megkezdte működését, és fogadta első lakóit a hosszúfalusi diákszálló, rövidesen megnyitja ajtaját a muraszombati zsidó központ, de a Radamosi Korai Fejlesztő Központ beindítása még várat magára annak ellenére, hogy a közösség szakszolgálata ezen is aktívan dolgozott. A részleteket Orban Dušantól, a csúcsszervezet tanácsának elnökétől kérdezzük. Múlt héten Pécsett tartotta kongresszusát a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, amelyen megalapították a szervezet magyar munkacsoportját. A folytatásban erről is beszélünk nemzetiségi műsorunk vendégével, Orban Dušannal.


08.06.2023

Feladatunk a nemzetiségi jogok megvédése

Egy évvel ezelőtt tett esküt az országgyűlés előtt Robert Golob kormánya. Valamivel korábban alakult meg az új parlament, amelyben, mint az előző mandátumban, a magyar nemzetiséget Horváth Ferenc, az olasz nemzetiséget pedig Felice Žiža képviseli. Horváth Ferencet az egyéves időszakra való értékelésre kértük fel a nyári szabadságok előtt. Szólunk a nemzetiségi parlamenti képviselők munkájáról, a kormánnyal való együttműködésről, Horváth Ferencnek a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséggel való együttműködéséről, de nem megyünk el Stanko Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatójának leváltása mellett sem.


01.06.2023

A kétnyelvűség megvalósításáról a Nemzetiségi Bizottság fényében

Mai műsorunkban a Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottsága üléséről számolunk be, amelyen a szlovén kormánynak a kétnyelvűség gyakorlati kivitelezését, illetve a magyar és az olasz nemzeti közösségek külön jogainak megvalósítását szolgáló intézkedéseiről szóló 2021-es évi beszámoló megvitatása szerepelt. A két őshonos nemzeti közösség képviselői ugyanakkor rámutattak a továbbra is felmerülő hiányosságokra.


25.05.2023

Házelnöki látogatás a Rába- és Muravidéken

Múlt héten a Rába-, valamint Muravidéken tett közös hivatalos látogatást Urška Klakočar Zupančič, a szlovén parlament elnöke és Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke. A két házelnöknek rövid időn belül ez volt a második találkozása, miután márciusban Klakočar Zupančič meghívására Ljubljanába látogatott Kövér László. Már akkor megállapodtak, hogy májusban felkeresik a két nemzetiségi területet, illetve egyeztetnek azok képviselőivel. A magyarországi szlovén és a szlovéniai magyar nemzeti közösségek képviselőivel folytatott megbeszéléssel vette kezdetét a két házelnök hivatalos találkozója. Ezt követően részt vettek a Szlovén Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő szlovén nemzeti kisebbség külön jogainak biztosításáról szóló egyezmény aláírásának 30. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, amelynek a szentgotthárdi Szlovén Kulturális és Információs Központ adott otthont. A megemlékezést követően a két házelnök meglátogatta az apátistvánfalvi, valamint a pártosfalvi kétnyelvű általános iskolákat, illetve Orfaluban és Dobronakon szimbolikus faültetésen vettek részt. Végezetül a Muravidéki Magyar Közösségi Ház konferenciatermében az ő jelenlétükben írták alá a muravidéki magyar nemzeti közösség és a Rába-vidéki szlovén nemzeti közösség ernyőszervezetei által 2012-ben aláírt Együttműködési Megállapodás aktualizált változatát.


18.05.2023

A Szlovén Köztársaság önállósulása és az őshonos nemzeti közösségek

Mai adásunk témája Szlovénia önállósulásának időszakába és még az előtte levő időszakra nyúlik vissza, de nem mellőzzük a jelen helyzet értékelését sem. Dr. Göncz László történész „A magyar nemzeti közösség és kihívásai a Szlovén Köztársaság önállósulásának ideje alatt” címmel tartott elődadást, amelyben az ezzel kapcsolatos kutatásainak eredményeit, valamint a nemzetiségi közösség jelenlegi helyzetét és kihívásait mutatta be. Ennek apropójából lesz a Muravidéki Magyar Rádió nemzetiségi műsorának vendége Göncz László. Kutatásának legfontosabb megállapításait összegezzük.


11.05.2023

„Hagyomány és megújulás”

2023. május 1-jétől Pisnjak Atilla művészettörténész a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője. A pályázatra jelentkező két jelölt közül ugyanis Pisnjak kapott a rádió szerkesztőségének tagjaitól nagyobb számú támogatást Végi József eddigi felelős szerkesztővel szemben. Ebből eredően a Szlovén RTV megbízott vezérigazgatójának magyar nyelvű műsorokért felelős megbízott helyettese őt javasolta a vezérigazgatónak kinevezésre. Ez utóbbi a Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorai Programbizottságától kért véleményt a kinevezéshez. A programbizottság a jelölt terveinek meghallgatása után pozitív véleményt adott Pisnjak Atilla kinevezéséhez. A vezérigazgató kinevezte az új felelős szerkesztőt, így 24 év után váltás történt a felelős szerkesztői poszton. Mint már elhangzott, az új felelős szerkesztő május elsejével vette át a rádió irányítását. Ezúttal Pisnjak Atillát kértük nemzetiségi műsorunk mikrofonja elé. Terveiről, elképzeléseiről, újításairól kérdeztük és arról, hogy mi a véleménye az MMR jelenlegi helyzetéről, illetve irányítása alatt a hallgatók milyen változásokra számíthatnak, ami a rádióadást illeti.


04.05.2023

Egész évben élettel teli a Domonkosfai Porta

Akár csak az elmúlt években, idén sem lesz magányos a Domonkosfai Porta. Šalovci Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa az év folyamán számos programot, különböző tematikájú rendezvényt szervez a porta udvarán, illetve az épületegyüttes egy-egy részében. Havi szinten több eseményre is sor kerül, amelyhez a közösség vezetőségének anyagi fedezetet is biztosítania kell. A domonkosfai magyar önkormányzat, a kilenc nemzetiségileg vegyesen lakott község és ennek keretében működő nemzeti közösség közül egyedüli, amely él és kihasználja a közvetlen finanszírozás lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatást nem a községi költségvetésen keresztül kapja a közösség, hanem a Szlovén Kormány Nemzetiségi Hivatalától közvetlenül a magyar önkormányzat számlájára érkezik a pénzösszeg már az év elején. Erről a községi nemzeti közösség elnökének és a község polgármesterének már az előző év június végéig egyezséget kell kötnie. A domonkosfai magyar önkormányzat idén a teljes összeg 90%-át, tehát több mint 130 ezer eurót, Šalovci Község pedig 10%-át, azaz 14 és fél ezer eurót használhat fel a kétnyelvű ügyvitelre, illetve a nemzetiségi programokra és a szakszolgálat működésére. A nemzeti közösség idei programtervének bemutatására kértük fel Orban Dušánt, a községi nemzeti közösség tanácsának elnökét.


27.04.2023

Újra Nemzetközi Halászléfőző Verseny Lendván

Lendván újra megtartják a hagyományos Nemzetközi Halászléfőző Versenyt a Lendva Községi MNÖK szervezésében, amely az elmúlt években a Covid miatt csak Halászlénapként került megszervezésre. Ezen kívül az önkormányzat több más programnak is szervezője, illetve társszervezője lesz, támogatja a községben működő intézetek, egyesületek és civil szervezetek nemzetiségi programjait. Völgyifaluban folytatódik a tájház berendezése, és készülnek az udvar rendezésére is. Mai ünnepi nemzetiségi műsorunkban Horvat Tomival, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség elnökével beszélgetünk.


20.04.2023

„Együtt a szlovén-magyar határokon túl”

Az „Együtt a szlovén-magyar határokon túl” című projekt a magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács és a szlovéniai ifjúsági szervezetek kapcsolatainak elmélyítését szorgalmazza. A projekt egy kétnapos nemzetközi találkozóval indult Lendván, amelyen a Szlovén Diákszervezet, a Szlovén Egyetemisták Szervezete, valamint a magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács komáromi képviselői vettek részt. A projekt célja megismerkedni a szomszédos ország szervezeteinek munkájával, az előttük álló kihívásokkal, a jó gyakorlati példákkal és az egyes szervezetek folyamatban lévő projektjeivel. A három ifjúsági szervezet képviselőin kívül az eseményen jelen volt a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet vezetősége, Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő, Darko Krajnc parlamenti képviselő, Czikó Anita, a Lendvai Főkonzulátus konzulja, Magyar János, Lendva Község polgármestere és a község alpolgármesterei, valamint Orban Dušan, az MMÖNK Tanácsának elnöke. Az eseményen résztvevők által elmondottakat és a projekttel kapcsolatos tudnivalókat összegezzük mai nemzetiségi műsorunkban.


13.04.2023

Ösztöndíj-lehetőséget biztosít a hodosi magyar önkormányzat

Hodos Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösségének Tanácsa múlt heti ülésén jóváhagyta a tavalyi év zárszámadását, és megerősítette az idei év pénzügyi és programtervét. A költségvetés újdonsága, hogy szeptembertől az önkormányzat ösztöndíj lehetőséget biztosít majd diákok és egyetemisták számára.


06.04.2023

A bánutai mintagazdaságban kezdődik a termelés

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség 2021-ben a mezőgazdasági tevékenységgel bővítette a muravidéki magyar közösség gazdasági alapjának serkentési programját, amelynek keretében Bánután egy tangazdaság létrehozását és valamennyi nemzetiségileg vegyesen lakott községben egy-egy kihelyezett egység létrehozását tervezi. A 2021-től 2024-ig terjedő négyéves támogatási összeg az elsődleges tervek szerint 8 millió eurót tett ki, amit a Mezőgazdasági, Erdészeti és Élelmezési Minisztérium biztosít a program megvalósításához. A csúcsszervezet 2022-ben a tangazdaság létrehozásához a bánutai Cuk gazdaságot 915 ezer euróért vásárolta meg. A projekt most jutott el olyan fázisig, hogy a termelés elkezdődhet, a legelőre, illetve az udvarra kikerülhetnek az állatok. A bánutai projektről, a csúcsszervezet mezőgazdaság-fejlesztési programjáról beszélgetünk Orban Dusánnal, a muravidéki nemzeti közösség tanácsának elnökével.


30.03.2023

Dobronakon is indul a Kultúrpajta program

Miután Dobronakon befejeződött a Dobronoki György-ház épületegységének építése, beleértve a Kézművességek Házát és a pajtát, amely a községi magyar önkormányzat tulajdonában van, most a cél a programok bővítése és a hagyományok átadása, terjesztése. A programok megvalósítására, a magyar önkormányzat működésére és beruházásokra az idei költségvetésben 203 ezer eurót tervezett a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa. Tekintettel arra, hogy a tájház udvarán az építkezés befejeződött, most a már hagyományos programok mellett újak bevezetése a cél. Továbbá a gyerekekkel és a fiatalokkal megszerettetni a hagyományőrzést és a Kézművességek Házát, hogy ott minél otthonosabban érezzék magukat. Az idei tervekről beszélgetünk mai adásunkban Varga Edittel, a közösség tanácsának elnökével.


23.03.2023

Szlovénia és Magyarország kapcsolatai kiválóak

Urška Klakočar Zupančič szlovén és Kövér László magyar házelnök ljubljanai találkozóján a globális politikai és biztonsági viszonyok, az Európai Unió aktuális kérdései, a két ország közötti bilaterális együttműködés, valamint a két nemzeti közösség helyzetének értékelése volt napirenden. A házelnökök a parlamentben megtartott sajtóértekezleten a gazdasági együttműködést, a példás kisebbségi politikát emelték ki, kiválónak minősítették a szlovén-magyar kapcsolatokat, és a gazdasági együttműködés szilárdítását hangsúlyozták. Urška Klakočar Zupančič szerint több gazdasági együttműködésre lenne szükség, pontosabban Magyarországon, elsősorban a Rába-vidéken több szlovén beruházónak kellene lehetőséget biztosítani. Majd hozzáfűzte, hogy magyar kollégája biztosította arról, hogy Magyarországon a potenciális szlovén beruházók előtt nincs akadály. Az országgyűlés elnöknője kiemelte a Magyarországon élő szlovén és a Szlovéniában élő magyar nemzeti közösségek helyzetével kapcsolatos közös megállapítást, miszerint a két nemzeti közösségnek biztosított feltételek kitűnőek, és ez példaértékű a többi ország részére. Klakočar Zupančič kiemelte az anyanyelv használat lehetőségét a közélet több területén, valamint a nemzetiségi parlamenti képviselőkön keresztül a politika alakítását is. A házelnökök bejelentették, hogy májusban a Rába-vidéken találkoznak a két nemzeti közösség képviselőivel, ami további lehetőség a két ország közötti jószomszédi és baráti kapcsolatok elmélyítésére. Urška Klakočar Zupančič és Kövér László Kranjban részt vettek és beszédet mondtak Petőfi Sándor szobrának felavatásán. Ezt követően az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére tartandó nemzeti ünnepi fogadás keretében Kranj és Székesfehérvár város vezetői az együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot. Kövér László házelnök útban hazafelé, Lendván találkozott a muravidéki magyar nemzetiségi közösség vezetőségével és a községi nemzeti közösségek elnökeivel.


16.03.2023

Petőfi arcai – március 15-i megemlékezés Lendván

A muravidéki magyar közösség Lendván tartotta meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek központi megemlékezését. A Széchenyi- és Kossuth-emléktáblák megkoszorúzásával egybekötött emlékműsorban Horvat Tomi, a Lendva Községi MNÖK elnöke volt az ünnepi szónok. A színház- és hangversenyteremben megtartott központi megemlékezésen Orban Dušan, az MMÖNK elnöke mondott ünnepi beszédet. A nemzeti ünnep alkalmából szervezett emlékműsorban a kétnyelvű általános iskolák tanulói és a kétnyelvű középiskola diákjai a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor életútját idézték fel a Petőfi arcai című műsorban. Az emlékműsorból szemezgetünk mai nemzetiségi adásunk során.


09.03.2023

Gazdag programot tervezett a Moravske Toplice-i magyar önkormányzat

A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa megvitatta és elfogadta a 2023-as évi pénzügyi tervét és munkaprogramját. A tanács gazdag programcsomag, benne új programok megvalósítását is tervezi. Havi szinten legalább egy saját programot rendeznek, de társszervezői és támogatói a község öt nemzetiségileg vegyesen lakott településén működő egyesület programjainak is. Fontosnak tartják a kétnyelvű intézmények nemzetiségi programjainak anyagi támogatását is, ami a pártosfalvi ovisok és iskolások számára hozzáadott értéket jelent. Költségvetésük 30 százalékát beruházásokra fordítják. Egyébként Moravske Toplice Község kétnyelvű ügyvitelére és a községi nemzetiségi közösség működésére, valamint programjaira az állami költségvetés révén a Nemzetiségi Hivatal 242 ezer 668 eurót utalt át. Vugrinec Zsuzsi, a Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsának elnöke elmondása szerint ezen összeg 95 százalékát a nemzeti közösség használja fel. Mai műsorunkban az elnöknővel beszélgetünk az idei pénzügyi és munkatervről.


Stran 3 od 19
Prijavite se na e-novice

Prijavite se na e-novice

Neveljaven email naslov