Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Stanko Baluh, a Szlovén Kormány Nemzetiségi Hivatalának igazgatója lesz mai adásunk vendége, akivel a nemzetiségileg vegyesen lakott községek, Lendva-, Dobronak-, Moravske Toplice-, Šalovci- és Hodos Község kétnyelvű ügyvitelének és a községi nemzeti közösségek működésének és tevékenységének finanszírozásáról beszélgetünk. Kiderül az is, hogy mire várható a szerződések megkötése és a pénzek utalása. Az interjú második részében pedig szólunk azon intézmények helyzetéről is, amelyek a Nemzetiségi Hivataltól szerződés alapján közvetlen finanszírozásban részesülnek. Ilyen a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, valamint a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiói.
360 epizod
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

A szlovén kormány nem csökkenti a nemzetiség jövő évi finanszírozását. Előremozdult az általános nemzetiségi törvény elkészítése. Ülésezett a Kárpát-medencei Autonómia Tanács. Novemberben tartja 16. ülését a Szlovén-Magyar Kisebbségi Vegyes Bizottság. Miért nem került még mindig nyilvánosságra a nemzetiségi gazdasági stratégia?
A Nyelvek Európai Napjára emlékeztek a Balassi Intézetben, az Európai Bizottság Szlovéniai Képviselete párbeszédet szervezett a polgárokkal.
A MMÖNK őszi feladatai, a Szlovéniából és Magyarországról érkező gazdaságfejlesztési pénzek felhasználása, a Főkonzulátus megnyitásának fontossága és más aktuális témák. Beszélgetés Horváth Ferenccel, a muravidéki nemzeti közösség elnökével.
Mely programok valósultak meg az RTV lendvai nemzetiségi stúdiójában, és mi várható az év második felében? Milyen nehézségek merültek fel a nyári műsorok ismétlésével kapcsolatosan a tévé esetében? A szlovén nemzetiségi szószóló felszólalása a magyar Országgyűlésben.
A Nemzetiségi Bizottság ülésén a koalíció nem támogatta a nemzeti közösségek javaslatait. Elfogadta éves költségvetését és munkaprogramját a Lendva Községi MNÖK Tanácsa. Dobronakon találkoztak a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai és a muravidéki magyarság vezetői.
Gazdag programot tartalmaz a Moravske Toplice Községi MNÖK költségvetése és eseménynaptára. Beszélgetés Vugrinec Zsuzsi elnökkel. A parlamentben az őshonos nemzeti közösségekre is vonatkozó törvények módosítását tervezik. Göncz László képviselő tájékoztatója.
Mikor kerül nyilvánosságra a magyar nemzeti közösség gazdaságfejlesztési stratégiája? Mikor és hol hozzák létre a tangazdaságot, és mi várható a létesítménytől? Beszélgetés Horváth Ferenccel. 80. születésnapját ünnepelte Király Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész.
A szlovén kormány elfogadta a társfinanszírozásról szóló rendeletet. A magyar nemzeti közösség javaslatait figyelmen kívül hagyta.
Kárpátalján tartotta ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia, a Magyarok Világszövetsége pedig a héten Hodoson tartotta küldöttségi ülését.
A parlament elfogadta a diszkrimináció elleni védelemről szóló törvényt. Beszélgetés Göncz László képviselővel.
A Lendva Községi MNÖK tavaly terjedelmes tevékenységet valósított meg. Társalapított intézeteivel is szorosan együttműködik. A nemzetiségi közösségekkel szemben zsarolás-e a finanszírozásról szóló kormányrendelet elfogadása? Beszélgetés Vida Törnar Judit elnökkel.
Hol tart a nemzetiségi közösségek finanszírozása? Abraham Boris lemondott minden politikai tisztségéről. Milyen az érdeklődés a magyar állampolgárság felvétele iránt?
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség idei évi terveiről és egyéb – a nemzetiséget érintő – fontos kérdésekről beszélgetünk Horváth Ferenccel, a csúcsszervezet elnökével.
Új honlapja van a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösségnek. Milyen volt az érdeklődés a „Szülőföldön magyarul” nevelési-oktatási támogatás iránt a Muravidéken?
A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet 2016-os munkaprogramjáról és költségvetés-tervezetéről beszélgetünk Tomka Tiborral, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet igazgatójával és Király Meszelics Jutkával, a Népújság felelős szerkesztőjével.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Az RTV magyar nemzetiségi műsorok TV stúdiójának víziója. Beszélgetés Magyar Lovrić Mirjana régi-új felelős szerkesztővel.
A kétnyelvűség megvalósításának lehetősége a gazdasági szférában, az átfogó nemzetiségi törvény készítése, a finanszírozásról szóló kormányrendelet. Beszélgetés Göncz László nemzetiségi országgyűlési képviselővel.
Neveljaven email naslov