Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Orban Dušánnal, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnökével beszélgetünk, aki pontosan egy éve tölti be az elnöki posztot. Ez idő alatt számos feladat, megbízás várt rá. Voltak eredményes és kevésbé eredményes, nyugodt és kevésbé nyugodt pillanatok. Több megkezdett projekt befejezése, illetve tevékenység elindítása várta az új vezetőséget. Próbaműködéssel beindult a hosszúfalusi diákszálló tevékenysége, Bánután életet leheltek a Muravidéki Mintagazdaságba, ha a tervek rendben mennek, még januárban kezdetét veszik Radamosban a Lehetőségek Házában a korai fejlesztő foglalkozások. A 2023-as év tevékenységeit, eredményeit, hiányosságait, kudarcait elemezzük és összegezzük Orban Dušánnal, a csúcsszervezet tanácsának elnökével.
362 epizod
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa elfogadta a csúcsszervezet idei költségvetésének első olvasatát. Milyen terveket kíván megvalósítani idén a muravidéki nemzeti közösség? Milyen célokat tűzött ki Hodos Község Magyar Nemzeti Önkormányzati Közössége az idei évre?
A szlovén közigazgatási miniszter ígérete értelmében jövőre nem késhet a nemzetiségileg vegyesen lakott községek és a községi nemzeti közösségek finanszírozása. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával a kétnyelvű óvodáknak bábjátékokat, a tánccsoportjaiknak pedig néptáncruhákat adtak át. Megjelent a „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási támogatási pályázat.
Új székházat kap az MMÖNK. A csúcsszervezet tanácsának ülésén bemutatták a www.muravidek.re honlapot, és kinevezték az MMÖNK Tanácsának bizottságait.
A KPK, azaz a Korrupció ellenes bizottság véleményezte a funkciók összeférhetetlenségének kérdését. Lendván találkozott Dejan Židan, a szlovén és Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Lendván a község és a nemzetiség vezetőivel tanácskozott Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja. A Lendvai Járásbíróságról Ljutomerbe helyezik át a Szabálysértési Irodát. A Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiója promóciós kiadványt jelentetett meg.
Eredményes év van a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség mögött. A számos program megszervezése mellett Vögyifaluban ingatlant vásároltak, amit idén tájházzá alakítanak át. Beszélgetés Vida Törnar Judit elnökkel és Horvát Tomi alelnökkel.
Beszélgetés Orban Dušannal, Šalovci Község MÖNK Tanácsának elnökével a négy évre vonatkozó elképzeléseiről.
Újra gondok vannak a községi nemzeti közösségek finanszírozása körül. Közös magyar-szlovén projekt indul a gyerekek korai fejlesztésének serkentése érdekében.
A Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottságának ülésén az RTV nemzetiségi stúdióinak, valamint az őshonos közösségek nyomtatott sajtójának problémáiról.
Megalakult a MMÖNK Tanácsa. Horváth Ferenc harmadik elnöki mandátuma kezdődött el. Milyen terveket tűzött ki célul?
Horváth Ferenc, nemzetiségi országgyűlési képviselő, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke értékeli a 2018-as esztendőt.
Kovács Katalin Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Megalakult a Moravske Toplice Községi MNÖK Tanácsa. A Lendva Községi MNÖK megvásárolta a völgyifalui tájház létrehozásához szükséges ingatlant.
A csütörtökönként jelentkező Kisebbségben című műsorunk aktuális, a nemzetiséget érintő témák feldolgozásával, mélyebb megvilágításával foglalkozik.Célja, hogy bővebb tájékoztatást nyújtson a Szlovéniában élő magyaroknak, illetve az anyaországban élő hallgatóknak a nemzeti közösség életének eseményeiről, az elért eredményekről és a nehézségekről.
Alakulnak a községi nemzeti közösségek tanácsai. Lendva Községben Magyar Jánost választották polgármesternek.
XVII. ülését tartotta Budapesten a MÁÉRT, a külhoni magyar szervezetek legfontosabb fóruma. Az önkormányzati választásokon új tanácstagokat választottunk a községi nemzetiségi tanácsokba.
Önkormányzati választások a nemzetiségileg vegyesen lakott községekben – kikre és hogyan szavazunk?
Neveljaven email naslov