Obvestila

Ni obvestil.

Obvestila so izklopljena . Vklopi.

Kazalo

Predlogi

Ni najdenih zadetkov.

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

MMC RTV 365 Radio Televizija mojRTV × Menu

In memoriam dr. Varga József (1930-2021)

10.12.2021

Dr. Varga József 1930. szeptember 17-én született. Tanulmányait szeretett szülőfalujában, Göntérházán kezdte, majd a muraszombati tanárképzőben folytatta. 1966-ban az Újvidéki Egyetemen, tíz évvel később pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakon tanári oklevelet. Ugyancsak ott doktorált magyar nyelvből 1986-ban. Pedagógusként több muravidéki általános és középiskolában tanított. 8 éven keresztül volt a Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola igazgatója, ezt követően a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének előadója, majd vezetője lett. Dr. Varga József a tanári pálya mellett nyelvészként, íróként és költőként tevékenykedett. Gazdag munkásságáról több mint 50 regény, verseskötet és tanulmány tanúskodik, valamint olyan kitüntetések, mint a Berzsenyi Dániel-díj, a Magyar Kultúra Lovagja cím vagy a Krúdy-emlékplakett. Küldetésként tekintett a népi kultúra, a hagyományőrzés és a magyarság megtartására. Örök szívügye volt imádott szülőfalujának, Göntérházának jövője. Kiemelkedő szerepet töltött be a muravidéki magyarság kulturális életének felvirágoztatásában. Alapítója volt a Göntérházi Hetés Kultúregyesületnek és hosszú évekig meghatározó alakja a helyi tűzoltóegyletnek. Ahogy tavaly, 90. születésnapján mondta, az irodalom, a kultúra, a szülőfaluja és a családja iránti szeretet adott neki erőt az életben. Dr. Varga József – vagy ahogy mi, muravidékiek emlékeinkben őrizzük – a tanár úr élete utolsó pillanatáig alkotott.

Nyelvművelő

515 epizod

Nyelvművelő

515 epizod

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

11.05.2011

Dr. Varga József: Anekdoták és adomák 3

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

04.05.2011

Dr. Varga József: Anekdoták és adomák 2

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

27.04.2011

Dr. Varga József: Anekdoták és adomák

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

20.04.2011

Dr. Bokor József: Mikor magyar nyelvi és mikor magyar nyelvű az oktatás?

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

13.04.2011

Dr. Bokor József: Két melléknévképzőnk az: –i és az -ú, -ű sajátosságairól.

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

06.04.2011

Dr. Bokor József: A magyar szóképzés néhány érdekes vonásáról

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

30.03.2011

Dr. Molnár Zoltán: Egy bogárfajta megnevezéséről

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

23.03.2011

Dr. Guttmann Miklós: Nyelvi értékítéleteink nyelvváltozatainkról

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

16.03.2011

Dr. Guttmann Miklós: Gally – gáj

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

09.03.2011

Dr. Guttmann Miklós: Vadpörkölt nokedlival

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

02.03.2011

Dr. Guttmann Miklós: Szépbe szőtt hit

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

23.02.2011

Dr. Varga József: Állandósult szókapcsolatok: szóláshasonlatok

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

16.02.2011

Dr. Varga József: Muravidéki magyar szólások

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

09.02.2011

Dr. Varga József: Hetési (muravidéki) magyar közmondások

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

02.02.2011

Dr. Varga József: Székely nyelvjárás

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

26.01.2011

Dr. Varga József: Palóc nyelvjárás

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

19.01.2011

Dr. Varga József: Tiszai nyelvjárástípus

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

11.01.2011

Dr. Varga József: Dunántúli nyelvjárástípus

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

05.01.2011

Dr. Varga József: A nyelvjárás fogalmáról

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

29.12.2010

Dr. Bokor József: Szükséges-e gondoskodni anyanyelvünkről?

Nyelvünk gazdagságának, sokszínűségének bemutatása mellett terítékre kerülnek a nyelvhelyességi problémák is. Szakértőink hétről-hétre új példákkal ülnek mikrofon elé.

Stran 25 od 26
Prijavite se na e-novice

Prijavite se na e-novice

Neveljaven email naslov