Március nyolcadikán ünnepeltünk – minden borzalom közepette, amely február 24-én megváltoztatta Európa mindennapjait – egy nagyon fontos nemzetközi világnapot, nevezetesen a nemzetközi nőnapot. Március nyolcadika több mint csak egy ünnep, amelynek során világszerte férfiak milliószámban jönnek rá, hogy milyen fontos szerepet játszik életükben a másik nem. Amelyen virágüzleteket kifosztva próbálunk február 14-e után másodszor az évben kedveskedni a gyengébb nemnek. A gyengébb nemnek? Tényleg? Ha az elmúlt két hétben legalább egy percet is néztünk tévét, hallgattunk rádiót, vagy olvastunk az ukrajnai háborúról az interneten, akkor számomra nem az jött le, hogy az életükért és családjuk életéért menekülő, többségében nők lennének a gyengébb nem. Vagy azok, akik fegyvert fogva küzdenek egy szinte megnyerhetetlennek tűnő harcot egy túlerőben lévő ellenfél ellen. Ők azok, akik összeszedik minden bátorságukat, hogy megvédjék azt, ami fontos számukra, és itt elsősorban a gyerekekre gondolok, akiknek jövője és az életük egy szabad, demokratikus államban tényleg kockán forog. E háború talán legszimbolikusabb képe a menekülő nő, akinek élete egyik napról a másikra teljesen felfordult. Szerintem azok a menekültek, de azok is, akik maradnak, olyan bátorsággal rendelkeznek, amit mi el sem tudunk képzelni. Mert egyik napról a másikra otthagyni mindent, amit életükben felépítettek, otthagyni élettársukat, aki megvédeni kényszerül szülőhazáját, nem tudva, hogy életével fizet-e ezért. Sok család mindkét oldalon ezekben a hetekben válik el örökre egymástól. És ki lesz megint az, mint minden háborúban, akinek a romhalmazból új jövőt kell majd építeni? Szerintem a válasz magától értetődő. De nemcsak a háborúban mutatják meg a nők, hogy milyen erősek, hiszen sok más területen is napról napra harcolniuk kell még 2022-ben is az egyenlő jogokért és lehetőségekért. Az egyenlő fizetés azonos munkáért, egyenlő lehetőség bármivel is foglalkozni, amit szeretnének. Épp olyan sportot űzni, mint a férfiak, államfőnek lenni, asztronautának, menedzsernek, és más egyéb, a társadalom szerint nem tipikus női szakmát, hivatást űzni.Szerencsére elég sok jó példa van már, és volt is erre, de ne csak példák legyenek, hanem váljanak ezek normává. Még ma, ha lehet. Csak a saját környezetemből tudom mondani, számomra mennyire fontos példaképek a nők. Legyen az az édesanyám vagy nővérem, két tanárnő a közeli rokonságból, barátaim, munkatársaim, akik olyan témákkal foglalkoznak napról napra, hosszú évek óta, amely inkább a férfiak terepe, úgymond. Nézzük példaként csak a sportot. Melyik férfi nem vonja fel szemöldökét, amikor női sportriportert hall, vagy kapcsolja át a programot, mert ő bizony labdarúgó mérkőzést nem hallgat női kommentátorral. Maradjon az csak az oldalvonal mellett szép csendben! S ha már a sportnál tartunk, vajon hány olimpiai érme lenne Szlovéniának téli és nyári játékokon női sportolók eredményei nélkül? Ha eddig nem ismertük volna a női síugrást, hát néhány hete most megismerhettük, és örülünk minden egyes sikernek. De említhetném még a sportmászást, a cselgáncsot, atlétikát, úszást. Tina Maze pedig alpesi síben írta a szlovén sporttörténelmet.És ki, ha nem a nők adnák többségében tovább a tudást az óvodákban és iskolákban a jövő nemzedékeinek? Ki, ha nem a nők harcolnak napról napra egészségünkért? Én legalábbis sokkal több női orvost és nővért ismerek, mint férfit. Ki, ha nem a nők azok, akik jóllaktatnak minket minden életkorban? Vagy viselik gondunkat bármilyen élethelyzetben? És ki, ha nem a nők bolondítanák meg a férfiak fejét és szívét a világ összes táján? Bevallom, régimódinak tűnik egy-két utóbbi kérdés, de ahogy látjuk: a világ nemigen, vagy csak nagyon lassan képes változni, így a nőkről alkotott sztereotípiák is még egy jó ideig velünk maradnak, sajnos. Remélem, tisztelt férfitársaim, hogy idén nem feledkeztek meg március nyolcadikáról. És remélem, hogy az év többi napján is olyan módon bánnak a nem is olyan gyenge másik nemmel, mint, ahogy azt megérdemlik, követelik, kérik! Mert bizony nők nélkül csak fele ilyen szép lenne ez a világ!