Predlogi
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Ni najdenih zadetkov.
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Rezultati iskanja
Elutasították a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nyelvhasználatra vonatkozó törvénymódosítási javaslatát. Szlovén-magyar üzletasszony-találkozó volt Vonyarcvashegyen. Nyíregyházi diákok látogattak Nagybecskerekre a Határtalanul Program keretében. „A nyelvföldrajztól a névföldrajzig. A nyelvterület keleti peremén” konferencia Kolozsváron. Szüretről, borturizmusról is hallhatnak Arad-hegyaljáról.
571 epizod
A Térerő egy összekötő kapocs Erdély, Felvidék, Kárpátalja, a Vajdaság és a Muravidék között. Történjék bárhol valamilyen érdekes esemény, a Térerőből megtudhatja, mi a fontos a határon túli magyarság életében. A paletta színes: portrék, életképek, egy kis nemzetiségi politika, gazdasággal és mezőgazdasággal körítve, kultúrával fűszerezve, sok zenével tálalva, hogy jólessen!

Neveljaven email naslov